Őszi népszokások


Kenderdörzsölő

A dörzsölő az őszi időszak igen kedvelt társas munkája és szórakozási alkalma volt augusztustól a hideg idő beálltáig. Különösen azért volt kedvelt a fiatalok között, mivel a szokásos szombati, vasárnapi, esetleg csütörtöki udvarlási napokon kívül, egy héten négy este is találkozhattak egymással. A kenderdörzsölőt általában lányos házaknál tartották, a lányok jó barátnőiket hívták meg. A dörzsölés lábbal történt. A deszkára helyezett kendercsomót puhára nyomkodták, tiporták. A legények és lányok egymással szemben álltak, dolgoztak, de közben tréfálkoztak, nevetgéltek, diskuráltak. A munka befejezése után a háziak megvendégelték a lányokat mákkal, cukorral megpergetett főtt kukoricával, később kelt tésztával. A fiúkat borral kínálták, mákos kürtössel, túrós bélessel, az 1950-es évektől csörögével, fánkkal.

A dörzsölőt követő éjszaka egy-két óráig citerára, tilinkóra táncoltak. A tánc befejezése után a fiúk hazakísérték szeretőjüket. Régen a kenderdörzsölő tartása azt jelentette a falu közösségének, hogy a háznál eladó lány van, tehát a szülők készítik a kelengyét.

Egyed napja (szeptember 1.)

Egyed, a „Tizennégy Segítőszent” egyike. Főleg a bűnösök szószólójaként, a szoptató anyák védőszentjeként, szórványosan a jószágok patrónusaként tisztelték. A középkori katolikus egyház köménymagot szentelt nevében a jószág betegsége, megrontása ellen.

Vidékünkön ezen a napon kezdték az őszi búza és rozs vetését, mert úgy vélekedtek, hogy aki Egyed napján veti el a búzáját, bő termésre számíthat.

Lőrinc napja (szeptember 5.)

Szeptember 5-én Lőrinc „belepisil” a dinnyébe, a görögdinnye már vízízű, élvezhetetlen lesz. Ezért mondják azt, hogy „Lőrinc van a dinnyében”.

Kisasszony napja (szeptember 8)

Kisasszony napja Magyarországon kedvelt búcsúnap, a megye falvaiból is sok hívő érkezett ezen a napon a máriapócsi búcsúhelyre. (22. kép)

 

22. A máriapócsi kegykép másolata a „kultikus térben”. Pócspetri, 1984. Páll István felvétele. Sóstói Múzeum fotótára, ltsz. 3355

Szent Mihály napja (szeptember 29.)

A szeptemberi jeles napok közül kiemelkedik Szent Mihály napja. Ezt a napot a gazdasági év őszi fordulójának tekintették. Ezután kezdték törni a kukoricát. Szent Mihály után szabad volt a jószágnak legelni a réteken, laposokon, mert akkor már túl voltak a második fűkaszáláson.

A Szent György napján legelőre terelt állatokat ilyenkor hajtották haza. Ez a nap a pásztorok, cselédek elszámoltatásának időpontja is volt. Szent Mihály napján tartották a hagyományos Mihály-napi vásárokat, a parasztemberek megvették a télire valót, de állatokat is adtak, vettek. Borszűrő Szent Mihály napjának is nevezik, ekkortól lehetett szűrni a bort, ekkortól kezdődhettek a lakodalmak.

Szatmárban úgy tartották, hogy „amilyen szél fúj Szent Mihály napján óránként reggel hattól este hatig, olyan szél fog fújni a jövő év megfelelő tizenkét hónapjában”. A szólás úgy mondja, hogy „ha Szent Mihály lova deres, behozza a telet”. „Szent Mihálykor keleti szél, igen komoly telet ígér.” A népi bölcsesség szerint, aki Szent Mihály-nap után gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni. Szent Mihály után „egy icce víz, két icce sár”, vagyis ősszel kis esőből is nagy sár lesz. „Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.” E napon női munkatilalom volt érvényben, mert „aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég”.

Biriben Szent Mihály napján párosították a juhokat, ez volt az űzetés napja. Márciusra már ellettek a birkák. A pásztorok az állatok viselkedéséből következtettek az időjárásra. Úgy tartották, „ha Szent Mihály-nap éjjelén a juhok vagy disznók összehúzódtak, hosszú, kemény telet vártak, ha pedig széjjelfeküdtek, akkor enyhe tél következett”. A régi világban kedvelt Mihály-nappal megkezdődött az úgynevezett kisfarsang, a lakodalmak őszi időszaka, amely Katalin napjáig (november 25-ig) tartott.

A katolikus hagyomány szerint szeptember 29-e Szent Mihály arkangyal ünnepe. Ő a túlvilágra költöző lelkek kísérője és bírája. Ezért nevezik a halottszállító saroglyát „Szent Mihály lovának”. Temetéskor erre tették a koporsót, s a kezükben vagy a vállukon vitték a sírhoz. A népi mondás szerint: „Elragadta Szent Mihály lova!”, vagyis meghalt, kivitték a temetőbe.

Szüret

A szüret a parasztgazdaságban kölcsönös segítséggel végzett társas munka. Az érett szőlőfürtök levágása a tőkéről, a szőlőtermés összegyűjtésének munkafolyamata, illetve a szőlőlé leszűrése, a szőlő feldolgozása a borkészítéshez. Újabban azonban más növények termésének betakarítására is vonatkozik. Ideje a hazai szőlőkben szeptember-október hónapokra tevődik. A népi rigmus szerint a „szeptemberi meleg éjszakák finom bort érlelnek, ha hidegre fordulnak Máriák, savanyúak lesznek”.

A szüret kezdőnapját régebben a hatóságok, illetve a jobbágyfelszabadítás előtt a földesúr pontosan meghatározta. Ez a déli borvidékeken szeptemberben kezdődött, sok esetben Szent Mihály napjához (szeptember 29.) kötődött, míg Tokaj-Hegyalján Simon-Júdás napjáig (október 28.) vártak vele. Így novemberre is átnyúlt, ezért megesett, hogy hóesésben is szedték a fürtöket. Nyíregyházán a pontos szüreti napokat a városi tanács írta elő, és megkívánta, hogy egy-egy szőlőrészben egyszerre, ugyanaznap legyen a szüret. Ez az adóztatást egyszerűbbé és ellenőrizhetőbbé tette. Pl. 1815-ben közhírré tették, hogy „a kisteleki szőlőben szerdán, a tokaji útnál jövő kedden (23-án), az ószőlőkben azután hétfőn, szeptember 29-én legyen a szüret”.

A szüret félig munka, félig ünnep volt. A szőlőfürtöket a lányok és az asszonyok vágták le kacorkéssel, vedrekbe gyűjtötték, a férfiak pedig puttonnyal hordták ki a leszedett termést, és a taposókádba öntötték. A legjellemzőbb szüreti edények többnyire dongás faeszközök voltak, így a puttony, dézsa, cserpák, szüretelő kád, faveder, tölcsér (léhó). A szőlőfeldolgozás eszközei a taposókád, a szőlőprés, a nagydézsa, a különféle boros hordók. Nemes fajtákat kezdetben nem termeltek Szabolcsban, a gyengébb minőségű szőlőből az irodalmi művekben is gyakran szereplő nyíri vinkó készült, amiből bármennyit is ivott az ember, be nem csíphetett.

A szüret ünnepi jellegét mutatja, amit Krúdy Gyula ír Borbányáról: „Ebben a városban szokás volt szüreti vakációt tartani úgy az iskolában, mint a bíróságoknál. Az orosi szőlőskertek erre az időre elveszítették természetes, őszi illatukat, gulyáshús és pörköltszag áramlott minden kapuból.”

A szüret sajátos munka és ünnep jellegére utal a hagyományos szüreti étrend és a szüreti szokások. A szokásos birkapörkölt nagy üstben, szabadtűzön készült a szüretelők részére, mellé bor volt, amennyi csak kellett. A segítők, megvendégelésükön kívül, annyi szőlőt vihettek magukkal, amennyi a szedőedényükbe belefért, illetve számíthattak a háziak viszontszolgálataira.

Az őszi munkák végét jelezték a szüreti mulatságok. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nem tartozik a nagy bortermelő vidékek közé, de október végén megyénkben is rendeztek szüreti felvonulásokat, bálokat. Ahogyan Ratkó Lujza könyvében leírja, a közép-nyírségi falvakban a szüreti felvonuláson legelöl a magyar ruhába öltözött legények haladtak felpántlikázott lovakon, majd a magyar ruhás lányok következtek szekereken, szőlőből készült koszorúkkal. Utánuk a maskurák vonultak: drótostót, üveges, kéményseprő, köszörűs, zsidó. Igen kedveltek voltak az állatmaszkok: a tehénmaskura, a kecskemaskura. Dalolva, dudálva, minél nagyobb zajt csapva haladtak. A menet nagy ricsajjal, zeneszóval végigjárta a falut, majd a bál helyszínére az iskola, községháza udvarára vonultak. Ezek a felvonulások eredetileg farsangkor voltak, de később áttevődtek a szüret befejezését követő időszakra. Sok helyen, amikor a munka dandárjával végeztek, szüreti mulatságot rendeztek. Főztek gulyáslevest, sütöttek hurka-kolbászt, mindenféle húsokat, ettek hájas pogácsát. A must velejárója volt ennek az eseménynek. Előkerült az óbor is a pincéből, s estére a cigány is, a nap tánccal végződött.

A szüreti bál fontos szereplői voltak a csőszök, csőszlányok, akik a díszítésül felaggatott szőlőfürtökre vigyáztak. A legények szedték a belépődíjakat, ők vigyáztak a rendre. Nyíregyházán a Gazdakörben is kiemelkedő eseménynek számított a szüreti bál. A bálokat a bálosgazdák szervezték. Erre az alkalomra szőlővel, koszorúval, szalagokkal a termet szépen feldíszítették. Előtte a városban zenés felvonulást rendeztek.

A nyíregyházi tirpákok szívesen foglalkoztak szőlőműveléssel. Ezt bizonyítja, hogy Nyíregyháza városában több utca és városrész is utal a szőlőtermesztésre. Ilyen pl. az Ószőlő, Újszőlő, Muskotály, Izabella, Csabagyöngye, Szőlő, Puttony utcák, illetve Nyírszőlős, Kistelekiszőlő, Rozsrétszőlő, Borbánya városrészek elnevezése.

Vendel napja (október 20.)

A pásztortársadalom, főképpen a juhászok és a mezei gazdák ünnepe. Vendel napja dologtiltó nap volt az állattartó gazdák körében. Ekkor nem fogták igába, nem dolgoztatták az állatokat, „nehogy kár essék bennük”. Régen még vásárra sem hajtották a jószágokat e napon. Azt mondták, ha állatvész ütött ki, hogy „Vendel viszi az állatokat”.

Megyénkben többnyire a német telepítésű községekben ismeretes a szent kultusza. Vencsellőn általánosan elterjedt, hogy Vendel „fogadott szent”, a marhák, pásztorok védőszentje. A Szatmár megyei Vállaj sváb eredetű lakossága is számontartotta Szent Vendel ünnepét. Nagyméretű, impozáns templomának bejárata fölött Szent Vendel szobra található. (23. kép)

Nyírtelken, a marhavész után szobrot állítottak Vendel tiszteletére, amelyen pásztoröltözetben ábrázolják, lábánál báránnyal. A szobor eredetileg a falu határában, az állatok kihajtási útján állt, később került át a templomkertbe.

 

23. Szent Vendel szobra a templom főbejárata feletti szoborfülkében. Vállaj, 2020. Piros-Pozdora Máté felvétele

Dömötör (Demeter) napja (október 26.)

Szent Dömötör is a pásztorok védőszentje, „ekkor telt le a juhászok esztendeje”, ez volt az elszámolás és az új szolgálatba szegődés napja pl. a rétközi Kéken is. Nagy ivások, evések közepette búcsúztak egymástól a juhászok, s mentek el új legelőt keresni nyájuk számára. „Dömötör juhászt táncoltat” – tartja a régi mondás, ami az elszámolás nehézségére is utal. Jármiban Demeter éjszakája arról volt nevezetes, hogy ezen az éjszakán nem aludtak a juhászok, hanem a nyáj fekvését figyelték. „Ha a juhok széjjelfeküdtek, az azt jelentette, hogy könnyű telet várhatnak, ekkor nagy mulatozást rendeztek. De ha a nyáj összefeküdt, minden fillért összeadtak, mert nagy télnek, nagy kiadásoknak néztek elébe.”

Mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.)

Mindenszentek és halottak napja napjainkban is a halottakra való emlékezés ünnepe: a temetőbe járás, a sírok rendbetétele, megtisztítása, virággal díszítése, a gyertyagyújtás a halottak lelki üdvéért országszerte ismert szokások.

Az általános megemlékezés mellett azonban kialakultak helyi szokások is. Megyénkben elterjedt, hogy aki nem tud kimenni a temetőbe, az otthon annyi gyertyát gyújt ezen a napon, ahány halottja van a családnak. Több helyen szokás volt az égő gyertyát a ház utcára néző ablakába helyezni.

Mindkét naphoz munkatilalmak kapcsolódtak, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják meg, s ezt a tilalmat kiterjesztették a halottak hetére is. Ezen a napon a férfiak sem dolgoztak, az asszonyok is tartózkodtak a nagyobb háztartási munkáktól, főleg a mosástól, mert a hiedelem szerint „ha mosnak, a halottaik is vízben lesznek”. Az említett napokon nem végeztek semmilyen földmunkát, hogy ne háborgassák a halottakat, de lovakat sem fogtak be hasonló okból. A néphit szerint a temetőben, a sírokon gyújtott gyertyákat nem szabad más sírjára áttenni, mert akkor annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról a gyertyát elvitték, a másik halott lelkére száll.

Mindenszentek a néphitben időjárásra mutató nap is, mégpedig a tél időjárására. Régen időjárásjóslásra a csertölgy ágát használták. Levágtak erről egy gallyat, s ha belül száraz volt, úgy tartották, hogy kemény tél következik, ha nedvesnek találták, akkor a következő telet is nedvesnek gondolták. „A nap nedvessége lágy telet jósol, ha tiszta a nap, akkor erős, havas tél lesz.” – mondták a november 1-jei napról. Ha halottak napján esik az eső, akkor sok felnőtt halott lesz a faluban.

Kukoricafosztó

A hántoló, hántóka, tengerihántó szintén közös munka volt. Az őszi betakarítás után a kukoricacsöveket a házaknál rokonok, szomszédok, ismerősök segítségével megfosztották a levelüktől. Megyénk több tájegységén is a tengerigóréba kerültek a csuhétól megszabadított kukoricacsövek. A kiválasztott, vetőmagnak szánt szép nagy csöveket viszont az eresz alá vagy a padra vitték szárítani. Néhány szál csuhét hagytak a csövön, ezzel bokorba kötöttek 10-15 csövet, és felrakták egy rúdra, amelyen megszáradt.

Munka közben az idősebbek meséltek, énekeltek, a fiatalok találós kérdésekkel szórakoztatták egymást:

 

„Nekem olyan kislányom van,
Hogy szemén nőtt a haja. Mi az?”

„Nyáron bundában,
Télen pucéran. Mi az?”

 

Fosztás közben a fiatalok nagyon figyelték, hogy ki talál piros csövet, mert úgy tartották, hogy az, aki talál, még abban az évben férjhez megy:

 

„Ki először piros csövet lel,
Lakodalma lesz az ősszel!”

 

Szokás volt, hogy a legények üszkös kukoricával bekormozták a lányokat, vagy a kukorica selyméből bajuszt, szakállt ragasztottak, és ijesztgették őket.

A kukoricafosztásban résztvevőket a háziak megvendégelték főtt kukoricával, tésztával, pálinkával, borral. Munka közben, vagy mire a tervezett munkát elvégezték, előkerült a citera is. Jaj volt annak a lánynak, aki nem ment el az őt felkérő legénnyel, de utána egy másikkal már táncolt. A Rétközben szokás volt az ilyen lányt megbüntetni: seprűt nyomtak a kezébe, hogy táncoljon azzal.

Régen még töklámpást is faragtak kukoricafosztáskor. Gyertyát tettek bele, amely este ijesztően világított. A legények ezzel is ijesztgették a lányokat. Volt, ahol lepedőt is vettek magukra. Ez mindig nagy sikongást, visítozást váltott ki. Sok pár talált egymásra az ilyen összejöveteleken, a fiúk megfigyelték, melyik lány dógos, kinek mennyire jár a keze.

A hántóka a nyíregyházi tirpákoknál a késő őszi esték vidám összejövetele volt fiatalnak és öregnek egyaránt. A munka általában éjfélkor ért véget. Ekkor a gazda megvendégelte a segítséget, mégpedig mákos tengerivel, ahogyan erről Vietórisz István „Tirpákok” című eposzában is olvashatunk:

 

„Szomszédból a Sulyán, Markó fiuk erre kerültek

És beköszöntöttek: hallották, tengeri volna

Hántani még. Volt. Hát a fiúk nekiláttak azonnal,-

ők meg a házifiúk meg a lányok nagy dalolással

Ültek a tengerihez, buzgott is a munka serényen.

Többen is átjöttek, fiú, lányka, a nóta szavára.

Egy-két óra alatt az egész munkát befejezték.

Tréfa, enyelgés közt az idő telt, észre sem vették…

Gondos, jó mama volt Barzóné, tudta a törvényt.

A friss tengeriből főzött egy jókora üsttel,

Két fiú mákot tört, volt méz is a kis kamarában:

Mákos tengerivel traktálta serénykezű népét,

Patkónak meg adott pompás, jóízű pogácsát.”

Márton napja (november 11.)

Szent Márton 316-ban Pannóniában született, Savaria (Szombathely) városában. Az e naphoz kapcsolódó népszokások többnyire a Dunántúlon éltek, megyénkből nincs adatunk róluk, Szatmár kivételével, ahol időjósló nap volt: „Ha Márton napja ködös, nyálkás, változó tél következik. Ha tiszta, kemény tél lesz.” Egy másik mondás szerint: „Ha a Márton napján leölt libának a mellcsontja fehér, hideg tél lesz. Ha barnás, enyhe, nedves tél várható. Ha elülső része fehér, akkor a tél első fele, ha a hátsó része fehér, a tél második fele lesz hideg.”

Erzsébet napja (november 19.)

Erzsébetkor rendszerint leesik az első hó. A lányok a frissen lehullott hóval megmosták arcukat, hogy szépek legyenek. A Nyírségben lévő Biriben azt tartották, ha ezen a napon havazik, akkor enyhe tél következik. Ezen a napon kötötték be, azaz terelték be véglegesen a jószágot a legelőről.

Szatmárban, Mátészalkán Erzsébet-napon volt a téli vásár. „Az Erzsébet-vásárra mindenki ment, akkor vették a téli holmikat.”

Katalin napja (november 25.)

A Katalin-nap a régi időszámításban az első téli nap volt, és mindenképpen határnap a régi időjóslás szerint. „Ha Katalin kopog, a karácsony locsog.” Azaz, ha ezen a napon beáll a fagy, akkor a karácsony esős, sáros, enyhe lesz, illetve ugyanez érvényes fordítva is, ha Katalin „enyhe”, akkor a karácsony nagyon hideg lesz.

A másik jelentős és szintén elterjedt hiedelem a Katalin-napi ágaké. „Katalinkor szedtek egy ágat, barackfa, aranyeső ágát. Vízbe tették, az asztalon vagy a kredencen tartották. A vizet nem cserélték alatta. Figyelték az ágakat. Ha karácsonyig kizöldült, a lány közeli férjhezmenetele volt várható.” Valószínűleg házasságjóslás maradványa lehet az a szokástöredék is, amelyről a Bereg megyei Lónya népszokásait leíró Babus Jolán szól: „Katalin napján rügyes szilvafagalyat visznek be a házba, a lányok vízbe teszik, s karácsony estéjére kipattan, kivirágzik.”